Jogi nyilatkozat

Azzal, hogy Ön belépett erre a weboldalra, elfogadta az alábbi feltételeket.


Ez a weboldal, illetve annak tartalma, vagy bármely részlete szerzői jogvédelem alá esnek.

Az ehhez fűződő jogok gyakorlására kizárólag a honlap létrehozója jogosult. A tulajdonos előzetes írásbeli engedélye nélkül tilos a weboldal tartalmának egészét vagy részeit - különös tekintettel a weblapon szereplő fotókra - bármilyen formában felhasználni, reprodukálni, átruházni, terjeszteni.

A lap tartalmának egyes részeit - kizárólag saját felhasználás céljából - merevlemezére mentheti vagy kinyomtathatja, de ebben az esetben sem jogosult a lap így többszörözött részének további felhasználására, terjesztésére, adatbázisban történő tárolására, letölthetővé tételére, kereskedelmi forgalomba hozatalára.

A weboldalon elhelyezett anyagok szerzői jogi védelem alatt állnak. A jogosulatlan felhasználás büntető- és polgári jogi következményeket von maga után.

A laptól információkat, adatokat átvenni a tulajdonos hozzájárulása mellett is csak a lapra való hivatkozással lehet, azzal a feltétellel, hogy az átvevő:
a) nem módosítja az eredeti információt,
b) a lapra utaló egyértelmű hivatkozást minden közlésnél feltünteti.

A fent nem részletekett kérdésekben levélben, vagy telefonon adunk felvilágosítást.